2014. október 28., kedd

9. rész

Összerendezkedtünk, eltettem a jelentkezési lapokat, mert még otthon azért átfutom jobban. Tori meg bízik az ítélő képességemben, mert azt szokta mondani, hogy akivel együtt tudok működni akkor ő is remekül kijön majd, de azt mindig elfelejti, hogy teljesen más személyiségek vagyunk. 
- Van kedved beülni egy kávéra? 
- Persze, épp rá érek. - Elmentünk a közeli kávézóba ami pont útba esett. Leültünk az egyik asztalhoz és rendeltünk két jeges kávét. 
- Remekek voltak, csak azt bánom, hogy az egyik csaj nagyon kiborult.
- Igen az gáz volt. Szó szerint megijedtem tőle. - ami tényleg igaz volt. 
- Nyugi, ha valaki ilyet tesz mármint nem bírja a visszautasítást akkor az nem profi. 
- Téged már utasítottak vissza?
- Igen, nem is egyszer. De valamikor olyan béna kifogásokat találtak ki amik képtelenség ebben a szakmába. Mint például nem vagyok sovány vagy túl öreg vagyok és ezt a kijelentést akkor kaptam amikor 19 voltam. 
- Hú, az jó. Én még nem tudom milyen mert engem még nem utasítottak vissza ha azt nem számítjuk bele amikor Larry-t leakartam cserélni és Steve-t kértem meg hogy vegyen át, de azt mondta sok emberrel dolgozik együtt meg nem vagyok rapper. 
- Ez érthető. 
- De örülök, hogy Bryce-szal dolgozok mert egy kicsivel többet lehetünk együtt.
- Tényleg, hogy vagytok? Mondjuk én nagyon örülök, hogy együtt vagytok ismét. 
- Nagyon jól megvagyunk és én is kimondottan örülök, hogy újra együtt vagyunk és hogy visszafogadott. 
- Kanadában volt más udvarlód?
- Nem senki sem. Csak suliba jártam és egy cukrászdát nyitottam. Ami persze nyereséges volt.
- Nem csodálom, mivel nagyon jó cukrász vagy. 
- Köszi, ez mindig jól esik. De a nagyszüleim mondták, hogy jöjjek vissza. 
- Az nem rossz ötlet mert nagyon hiányoztál nekem mint barátnő, munkatárs. Unatkoztam mert nem igazán volt olyan személy akivel együtt tudnák lógni. 
- Nyugi itt vagyok és itt is maradok. 
- Remélem. 
- Tényleg azért szólhattál volna előbb hogy ma lesz a casting. 
- Bocsi én is úgy tudtam hogy csak jövő héten. De amikor kimentem a konyhába fél álomba és ránéztem a naptára és láttam hogy ma 8:30-kor van a meghallgatás. Nekem is rohanom kellett előkészíteni mindent. 
- Ügyes vagy. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése